Megjelent a Nyitott, mindenki számára elérhető közösségi tevékenységek szervezése, közösség bevonása című helyi felhívás


A Virágzó Kaposvár Helyi Akciócsoport Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiájának megvalósítása keretében megjelent a Nyitott, mindenki számára elérhető közösségi tevékenységek szervezése, közösség bevonása című (TOP-7.1.1-16-H-065-1.2 kódszámú) helyi felhívás. A kiírás célja, hogy a helyi közösség erősítése érdekében olyan tevékenységeket, programokat indítson el, melyek a város lakosságának különböző rétegeit célozva, széleskörű együttműködésen alapulva fejlesztik az összetartozás érzését, felfedik az együttműködésben rejlő lehetőségeket.


Jelen felhívás keretében köznevelési és közművelődési intézmények, civil szervezetek, vállalkozások és ezek konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.


Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 500 000 Ft, maximum 5 000 000 Ft.


A projektekben 10% önerő biztosítása szükséges, a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 90 %-a.
A helyi támogatási kérelem benyújtására 2018. év december hó 20. naptól 2019. év május hó 31. napig van lehetőség, mely időszakon belül az első értékelési, azaz beadási határnap 2019. január 31.

 

A pályázathoz kapcsolódó dokumentumok ide kattintva, a "Kapcsoldó dokumentumok" menü alatt érhetőek el.